Blog

Kazáncsere név alatt egyre inkább a gázzal működő fűtőberendezések cseréjét szokás érteni, pedig a köznyelv szerint bármilyen kazánról lehetne szó. Mi itt most gázkészülékek cseréjéről fogunk írni. Sok helyütt használjuk majd a gázkazán szót, de a vonatkozó jogszabályok „gázkészülék cseréről” szólnak, vagyis elvileg bármilyen gázfogyasztó készülékről. A gyakorlatban ma leginkább új gazkazán felszerelését jelentik.

Mikor lehetséges „kazáncsere”?

Tulajdonképpen bármilyen gázfogyasztó készülék cseréje lehetséges bármilyenre, de részletszabályok írják le, milyen jogosultsággal, milyen szakember végezheti a cserét és milyen adminisztrációs kötelezettsége van.

A pontos feltételeket leíró szabályozás sajnos nem egyetlen helyen található meg, több jogszabályt kell „összeolvasni” a megértéshez. A csere legfontosabb megoldandó kérdései a gázkészülék légellátásának módja, teljesítménye, energia hatékonysága illetve a gáz fogyasztói hálózat magyarul a gázcsövek a gázóra utáni szakasza) változása.

Nézzük a legegyszerűbb esetet, gázkazánt gázkazánra. Mára az is előfordul, hogy kondenzációs kazánt cserélünk másik kondenzációsra, pl. olyan meghibásodás miatt, ami már gazdasági totálkárt okozott. Ez akár egyszerű kérdés lehet: amennyiben a fogyasztói vezeték nem változik, az új készülék állandó hőteljesítménye nem haladja meg a régiét (vagyis a fűtés üzemű terhelése), elvileg egyszerűsített készülékcseréről beszélhetünk, ha a cserét végző szakember fényképes gázszerelő igazolvánnyal rendelkezik és abban szerepel, hogy gáz műszaki biztonsági felülvizsgálói jogosultsága is van. Ebben az esetben szükséges a meglevő égéstermék elvezető (kémény) légtömörség mérése illetve kémény méretezési számítás az új gázkészülékhez (égéstermék elvezető szakvélemény szükséges). A szakvélemény birtokában a gázszerelő felszerelheti az új készüléket illetve elkészítheti az egyszerűsített készülékcseréről szól nyomtatványt és leadhatja a területileg illetékes gáz hálózati engedélyes (E-On, TITÁSZ, NKM-MVM, MAGÁZ) számára, amely szervezet a készülékcserét regisztrálja.

A cserét végző szakembernek arra is figyelnie kell, hogy a felszerelni kívánt készülék rendelkezzen ún. C6X minősítéssel, azaz a készülék gyártójának hozzájárulásával arra nézve, hogy idegen gyártó kéményével is működhet. A Vaillant készülékek pl. tradicionálisan nem rendelkeznek ezzel, azaz esetükben akkor is új, a készülékkel ún. együtt tanúsított égéstermék elvezető szükséges, ha a korábbi kémény technikailag egyébként megfelelő.

Egyszerűsített készülékcsere lehetséges akkor is, ha a korábbi készülék hagyományos atmoszférikus (elterjedt műszóval „kéményes”) vagy turbós készülék volt. Ezekben az esetekben szinte mindig új égéstermék elvezető szükséges. Nagyon ritkán előfordul, hogy turbós készülékeket saválló égéstermék elvezetővel szereltek, ez utóbbiak akár megfelelhetnek egy új kondenzációs kazán üzemeltetéséhez is (amennyiben a kémény légtömör, a gázkészülék pedig rendelkezik C6X-el…). Új készülékként felszerelni viszont már csak (szinte) kizárólag kondenzációs kazánt lehet. Minden esetben, amikor atmoszférikus kazánt cserélünk kondenzációsra, nincs jelentősége a C6x minősítésnek, mivel mindenképpen új égéstermék elvezetőre lesz szükség. 2016-tól olyan környezetvédelmi és éves hatásfokot meghatározó előírás él a gázkazánokra, aminek csak a kondenzációs kazánok felelnek meg. Gyakori kivétel a gyűjtőkémények esete, amikor egy társasházban több lakás gázkészüléke ugyanazon a kéményen keresztül távolítja el az égésterméket. Ez olyan speciális eset, amikor műszaki és életvédelmi okból a többi meglevő atmoszférikus kazán mellé nem lehet felszerelni egy új kondenzációst. Ennek az az oka, hogy a kondenzációs kazánok nem huzattal, hanem ventilátor által keltett nyomással szabadulnak meg az égésterméktől, ami alig 60 fokos illetve még alacsonyabb hőmérsékletű lehet – így a gyűjtőkémény többi készülékébe visszanyomhatja a füstgázt, ami működési és életvédelmi problémákat vet fel. Ilyenkor két út van: az adott gyűjtőkéményen cserélni kívánt fűtőberendezés is csak atmoszférikus lehet – vagy az összes készüléket kondenzációsra kell cserélni, természetesen a kémény átalakításával. Így nyer értelmet, hogy még ma is szinte minden gyártó tart egy-egy atmoszférikus készüléket a portfóliójában. Vagyis ezeket új készülékként üzembe helyezni illetve felszerelni gyűjtőkéményes égéstermék elvezető esetén még lehetséges. Ezzel együtt alapos megfontolást igényel, hogy van-e egyéb lehetőség új kondenzációs készülék égéstermék elvezetésére, ami által az atmoszférikus készülék CO ártalmai is kiküszöbölésre kerülhetnek.

Cserélhetünk-e konvektort gázkazánra?

Nincs elvi akadálya, de ekkor már nem beszélhetünk egyszerűsített készülékcseréről. Ebben az esetben igen valószínű, hogy konvektort-konvektorokat bontunk le a lakásban, vagyis módosítunk a fogyasztói gázvezetéken. Ehhez már be kell vonnunk gáz tervező mérnököt, aki az egész folyamatot minőségbiztosítja és az elkészíti a fogyasztói hálózat módosított tervét. Ezt nem kell előre engedélyeztetni a gázszolgáltatónál, de mindenképp szükséges a mérnöki közreműködés. Ebben az esetben készülékcsere a mutatvány neve. Ilyenkor azért is szükség van a gáz tervezőre, mert a gázórák fogyasztásra méretezett berendezések és esetleg egy új gázkazánnál szükség lehet nagyobb gázórára (lakossági szinten ez nem jellemző, de elvileg lehetséges). Ezt a gáz tervező dönti el a korábbi és a felszerelni kívánt gázkészülékek alapján.

Mellékes kérdés: volt egy gáztűzhelyünk itt korábban, leszereltük (ott a gázcsap és egy cső vége), akkor azt is „le kellene dugózni”.

Ha készülékcsere történik mérnöki közreműködéssel, akkor ennek abszolút helye van. Technikailag nyilván nem bonyolult a kérés, ugyanakkor a fogyasztói hálózat módosításának minősül egy készülék felhagyása. Ezért kell a mérnöki közreműködés. Egyszerűsített készülékcsere keretein belül azonban a gázszerelő hivatalosan nem végezheti ezt el. Sőt, a helyzet még bonyolultabb. Tegyük fel, hogy korábban már valaki, akárki megtette ezt a „ledugózást”. Az egyszerűsített készülékcsere folyamatának része, hogy a jogosított gázszerelő gáz műszaki biztonsági felülvizsgálatot végez a fogyasztói hálózat tekintetében. Vagyis ettől a pillanattól kezdve a kazáncserét végrehajtó gázszerelő lesz az utolsó felelős, aki az adott fogyasztói hálózathoz nyúlt. Ebből következik, hogy amennyiben ilyen szabálytalanul bontott gázkészülék helyét találja, az új helyzetet jelent: nem lehet szó egyszerűsített készülékcseréről, be kell vonni gáz tervező mérnököt. Ennek nyilván sokszorosa az ára, mint egy csődarab lezárásáé, de ez mégsem megy másként. Ezért érdemes a kazáncsere előtt tisztázni, fennáll-e ilyen helyzet. A gázszerelő későbbi baj esetén a szakmáját és szabadságát kockáztatja, a gáz veszélyes üzem. A tulajdonos első gondolata persze, hogy mi baj történhetne és hát „mi nem nyúlunk hozzá”. Természetesen. De tudjuk, hogy puskával kapcsolatban is azért kell a fokozott óvatosság, mert a kapanyél is elsülhet egyszer…

A fentiekhez tartozik, hogy elég sok gáztűzhely cseréje történt meg az utóbbi évtizedben elektromos főzőlapokra és valahol ott vannak a menetes szerelvényekkel lezárt csővégek. A tulajdonosok nem is gondolnak arra, hogy ez így szabálytalan (és potenciálisan veszélyes). Elhiszem, hogy nem mindenki négy éves gyereke szaladgál a lakásban csavarkulcscsal, de speciel az enyém igen… szóval nagyon kicsi az esélye, hogy baj történjen, de ha történik, az szinte biztos, hogy nagy baj történik.

Mi is az az EPH?

A gázkészülék cseréhez szükség van még egy EPH nyilatkozatra is. Persze amennyiben nincs/nem megfelelő az EPH kiépítés, akkor nem elég nyilatkozni, hanem meg is kell valósítani a szabályos EPH csomópontot és bekötést. Az Egyen Potenciálra Hozás két okból fontos. Az egyik könnyen belátható: életvédelem. Egy gázkazánban víz és elektromos áram találkozhat, ilyenkor a korrekt védő földelés és életvédelmi (ÉV vagy FI relé) életet menthet. A másik a fűtési rendszer belső korróziója. Ez megér egy külön estét, de a lényeg, hogy az elektrolitba (elektromosságot vezető folyadék) helyezett különféle fémek elektromos potenciál különbsége miatt fém ionok vándorolnak a rendszerben… mindenkinek van ilyen otthon, galvánelemnek vagy autó akkumulátornak hívják. És fűtésrendszernek. Réz, vas, ALU a leggyakoribb fém(cső, radiátor), belül az elektrolit (a fűtési víz) és már kész is a galvánelem. Akárcsak 0,3-1V potenciál különbség, szépen lassan rombolja, korrodálja belülről a fűtési rendszert. Egy gondosan kivitelezett EPH kiépítés a fűtési rendszer fémeinek ezt az elektrokémai korróziós hajlamát csökkenti. A kondenzációs kazánok nagy többsége érzékeny arra a vasiszapra, ami a korrózió elsődleges terméke.

Mi az a mágneses iszapleválasztó?

A mágneses iszapleválasztók feladata összegyűjteni a rendszerben keringő vasiszap szemcséket, mielőtt azok a kazánba jutnak. Ténylegesen egy-egy kamra, amelyben/amelyre valamilyen módon mágnes van erősítve, ami magához vonzza a vasiszap szemcséket. Ezt az iszapleválasztót időről időre takarítani kell, mivel a hatékonysága csökken a felhalmozódó vasiszap miatt. A valóságban azonban ezek sem csodaszerek. Egyrészt jó minőségű, örvénykamrás iszapleválasztóra van szükség, másrészt tudomásul kell venni, hogy egy-egy vasiszap részecske akár több tucatszor haladhat át az iszapleválasztón, mielőtt az képes lenne rabul ejteni. A megfelelően nagy méretű, örvénykamrás iszapleválasztókban részben a ciklon elv alapján, részben a vízáram lassulása folytán hatékonyabb a leválasztás. Ilyenek pl. az Adey Prof. 2 vagy a Fernox TF1, a teljesség igénye nélkül…

Széles körben elterjedt tévedés, hogy a kazán gyártók garanciális feltételként írják elő az iszapleválasztó beépítését. A nézőpont azonban nem ez. A gyártók egyszerűen nem vállalják a felelősséget a fűtővíz minőségéből eredő károsodásokért. Minden gépkönyvben szerepelnek a vízminőségre utaló előírások. A mágneses iszapleválasztó beépítése az üzemeltető érdeke, mivel segít közelebb kerülni a gyártó által elvárt vízminőséghez. Egyes gyártók nem mágneses szűrők beépítését kérik, hanem mechanikus, pl. 100 mikronos lyukráccsal rendelkező leválasztók alkalmazását. De ez sem a garancia záloga, hanem a készülék védelméért szükséges.

Egy régi fűtési rendszerben nagyobb mennyiségű mágneses iszap lehet felhalmozódva. Ezért kazáncserénél erősen javasolt a fűtési rendszer átmosása.

Bővebben a kéményről

Sok esetben az égéstermék elvezetés korábbi, illetve az adott ingatlanon lehetséges kialakítási módja behatárolja azt, hogy hova, milyen készülék szerelhető fel.

A családi ház a legegyszerűbb eset, mert valamilyen megoldás ott biztosan kialakítható. Esetleg lehetséges korábbi vegyes tüzelésű kémény „bélelése”, de sokkal gyakrabban önálló égéstermék elvezető kialakítása födémen, tető héjazaton keresztül. Ez lehet ún. koncentrikus kémény, amely cső a csőben rendszer, a belső cső az égéstermék elvezetés útja, a külső az égési levegő bevezetésé. A másik fő típus az ún. osztott kémény, amelynél külön úton egy műanyag csövön távozik az égéstermék és egy másikon érkezik az égési levegő. A kémény hossza is befolyásoló tényező, az egyes gázkazánokat eltérő maximális kémény hosszal tervezik, ezt figyelembe kell venni a készülék választás előtt.

Ennél nehezebb kérdés a társasházak esete. Az önálló kémény(ek)kel rendelkező régi társasházi lakások esetén sok esetben meg lehet találni a családi házakéhoz hasonló megoldást, de a ház alsóbb szintjein elhelyezkedő lakások esetén már jelentős költség lehet a kémény kialakítása, illetve szűkül a beépíthető készülékek köre a kémény hossza miatt.

Az atmoszférikus kazánokkal telepített, gyűjtőkéményes társasházak esetén két irányba lehet elindulni. A régi gyűjtőkéményre – egyfajta türelmi hozzáállás alapján – lehet még telepíteni új atmoszférikus készüléket, de kondenzációs kazánt nem. Az utóbbi akkor lehetséges, ha a gyűjtőkéménytől független égéstermék elvezető kialakítására van lehetőség a korábbiakban tárgyaltakhoz hasonlóan.

A végére maradt a feketeleves: a 2000-es évek második, 2010-es évek első felében sok új társasház épült gyűjtőkéménnyel, de az akkor már korszerűbbnek mondható ún. turbós kazánokkal. Ezeknél már a lakótértől független a készülék égési levegője, az égéstermék eltávolítása is ventilátorral történik (a megoldás életvédelmi szempontból korrekt, ma is megállná a helyét). A turbós kazánokat azonban elsöpörte az energia hatékonyságra való törekvés. Mivel a kifújt égéstermékük mintegy 200 fokos, szükségképpen jelentős a hulladék hő, amit a környezetbe továbbítanak. A turbós gyűjtőkémények esetében az egyes lakásokból a turbós készülékek egy nagy keresztmetszetű, gravitációs elven működő kéménybe továbbítják az égésterméket. A baj akkor van, ha egy turbós gázkazán élettartama végére ér. Új turbós készülék elvileg nincs, nem lehet forgalomban, kondenzációs kazánt azonban nem lehet beszerelni turbós gyűjtőkéménybe, mivel a kondenzációs kazán már alacsony hőmérsékletű füstgázt bocsát ki túlnyomás elven, ez azonban több szempontból sem fér össze a jellemzően kerámia turbós gyűjtőkéményekkel.

Fel van hát adva a lecke annak, aki turbós gyűjtőkéményen kényszerül kazáncserére. Elvi megoldás hazánkban egyetlen esetben ismert: a turbós gyűjtőkémény szabadalmaztatott átalakítása saválló, egyedi füstgáz csappantyúval szerelt kéménnyé, amelyen egyaránt lehetnek turbós és kondenzációs készülékek. A rendszer KREA2 néven létezik, egyetlen, a szabadalmat birtokló cég képes a kialakítására. Műszakilag előremutató megoldás, gazdaságilag viszont komoly költség.

Régen minden jobb volt, a kazánok is…

Közkeletű mondás. Mindenkinek van élménye 25 éves FÉG kazánról, amit sosem látott szerelő… más kérdés, hogy a gázkészülékek rendszeres karbantartása régtől fogva üzemeltetői felelősség, de műszakilag a korábbi készülékek jobban bírták a rideg tartást, a karbantartás hiányát.

A 20-30-40 éves régi kazánok azonban szépen elöregednek. Elvileg némi alkatrésszel az emberi civilizáció végéig életben lehetne őket tartani, de azt történik, hogy elöregednek a vezetékek, a műanyagok, a hidroblokk… és ha szépen cserélgetjük ezeket, lehet, hogy ismét jó pár évig zakatol a készülék. Egyre kevesebb kolléga vállalja azonban a régi készülékek javítását, mert könnyen bele lehet futni egy több százezer Ft-os javítási spirálba, amivel valaki nem jár jól. Legalábbis a végén sok mindent kicserélve még mindig egy 30 éves kazánunk lesz.

A kondenzációs kazánok alapvető változást jelentettek a teljes fűtési rendszer szempontjából. A névadó füstgáz kondenzátum valójában 4.5-5 pH kémhatású gyenge sav. Ez a kazántesten (primer hőcserélő) keresztül folyik, azt „füst oldalon” veszi igénybe. A kazántest „víz oldala” a fűtési rendszer, ahol hazánkban jellemzően nagy sótartalmú, gyengén lúgossá váló (8 pH körüli) elektrolit bontja a körülötte levő fémeket. A két igénybe vétel kémiai, fizikai jellege eltérő, kevés anyag bírja ki mindkettőt. Az elmaradó vagy nem megfelelő karbantartások erősítik a negatív hatásokat. A gazdaságos működéssel megtakarított gáznak ára van: nagyobb karbantartási igény, magasabb javítási költségek. Ezzel együtt a kondenzációs kazánok élettartama elérheti a régi atmoszférikus kazánokét, de nem törődés nélkül.

Több, mint egy éve decemberben kaptam egy telefon hívást, hogy az agglomeráció egyik településén be kellene üzemelni egy 16 kW-os Panasonic monoblokk hőszivattyút. Egy beüzemelés optimális esetben néhány óra, lázas betegen odamentem, mert közeledett a karácsony, gondoltam előtte próbáljunk segíteni, hogy működhessen a készülék.

A helyszínen sorban értek a meglepetések. A hőszivattyú a ház mögött, egy rézsűvel szembe fordítva (nincs kellő szabad, cserélődő levegőmennyiség, amire a készüléknek szüksége van). A fal mögött egy hőközpont helyiség, benne vagy 800 literes puffer tartály, mivel azt olvasták valahol, hogy a hőszivattyú éjszaka ne menjen… (számok később). A hőszivattyú a puffertartállyal 26-ös ötrétegű csővel volt összecsövezve (a készülék telepítési útmutatója szerint 5/4 col átmérőjű csövek kellenek a primer körbe (mivel a készülék térfogat árama akár 70l/perc lehet), aminek a belső keresztmetszete max 20 mm, ami az idomoknál tovább szűkül. Indítás után a készülék azonnal ki fog állni áramlási hibára… Volt ott egy gázkazán, az elképzelés szerint ezt valahogy össze kellett volna drótozni a hőszivattyúval, meg egy termosztát valahol az épületben, aminek a másik vége a gázkazánba ment, de ez egy másik, távolabbi helyiségben volt, nem a hőközpontban és a rendszerben vagy három szekunder oldali keringető szivattyú. Sem bekötve, sem vezetékezve, nincs vezérlés és elképzelt vezérlési logika. Nem sorolom tovább. Fotókat nem készítettem, mert tudtam már, hogy itt nem lesz megegyezés. Az egész ügyön látszott a házi kivitelezés, ezt nem követhette el semmilyen szakember. Tisztelem az autodidakta embereket, de tisztában kell lenni azzal, hogy annak folyományai is vannak a megtakarított pénzen túl…

Jeleztem, hogy ez min. 3 napos tervezés-szerelés, szóval ez nem beüzemelés, sokkal inkább rendszer integráció, ez nem fér bele egy beüzemelési időbe és díjba.

Bekapcsolni mi is be tudjuk! – hangzott a válasz, láthatóan azzal a meggyőződéssel, hogy a beüzemelés is egy lehúzás és abból ők nem kérnek…

A helyzethez képest amennyire lehetett udvariasan közöltem, hogy nincs erre karácsony előtt három napom, mert lázasan vagyok itt, de magamban azt gondoltam: – Hajrá, akkor kapcsolják be!… de én nem akarok felelős lenni semmiért, amit ott láttam.

Hogy is volt ez? Felelős? Igen az! A beüzemelő felelős azért, hogy az általa beüzemelt hőszivattyú olyan körülmények illetve feltételek között működjön, amelyet a gyártó (és forgalmazó) előír. A beüzemelés során ezekről a feltételekről meg kell győződni, dokumentálni kell, javaslatot tenni a hibák javítására a készülék elindítása előtt. Nem számít, hogy fáznak a gyerekek, vagy holnapután karácsony, a készüléket akkor lehet elindítani, ha minden körülötte úgy van, ahogy azt a gyártó és/vagy szabványok, szabályok rögzítik. Az a hőszivattyú volt 3 millió ft akkor, és a beüzemelés jelenti a garanciális feltételek igazolását is. Ha rosszul működik, vagy a telepítési körülmények miatt hibásodik meg, a felelősség részben vagy egészben a beüzemelőé, mert ő képviseli ebben a viszonyban a gyártót. A gyártó neki egyértelmű követelményeket jelölt meg, hogy mikor üzemelheti be a készüléket. Egy 10 literes átfolyós bojlernél ez „nem ügy”, egyrészt alig van valami, ami elromoljon, és az egész megvan vagy 30 ezer ft, ennyiért amúgy sem indulnak perek… de a hőszivattyú más kávéház, itt sok százezres, milliós károk vannak és a bírósági gyakorlat a beüzemelőt csak akkor menti fel a felelősség alól, ha a meghibásodást nem lehet olyan körülményre visszavezetni, amiről a beüzemelő tudhatott és nem helyes. A beüzemelő egyben ellenőrzi a kivitelezők munkáját. Ők is elolvashatják a telepítési követelményeket, de sokszor nem teszik. Egyik kedvencem (és szinte a legkisebb hiba a tárgykörben) a külső hőmérséklet érzékelő szenzor, amit az épület északi oldalán, falán kell elhelyezni, min. 2m magasságban, nyílástól előírt távolságban. Miért északi? Hogy ne süssön rá a nap, mert az becsapja. Miért 2 m? Hogy talaj közeli fagy miatt ne mutasson sokkal alacsonyabb hőmérsékletet, mint ami az épületet ténylegesen körülveszi. Ennek a szenzornak elő szoktak vezetékezni, sajnos igen gyakran a legközelebbi falon át. Amerre áll, arra áll. Sajnos ekkor már én is ott állok, és próbálom elmagyarázni a tulajdonosnak, hogy ez miért nem jó és nem az a hobbim, hogy mindenbe belekössek, ez az ő érdeke…

Nézzük tehát a leggyakoribb feladatokat:

Épület felújításánál vagy új építésénél ma már az egyik legfontosabb eldöntendő kérdés, hogy a fűtéshez és használati meleg víz készítéshez alkalmazott hőtermelő berendezés gázkazán vagy hőszivattyú legyen? Amennyiben valaki egyértelmű „megoldást” szeretne a kérdésre, ne olvassa végig a posztot, nagyon hosszú. Aki szeretne egy kicsit több információval nézni a kérdésre, vágjon bele az olvasásba!

A kérdés már a legutóbbi energia árrobbanás előtt is fontosnak tűnt, azóta újonnan épített házat szinte nem lehet eladni gázkazánnal. Nézzük meg alaposabban a gyakorlat oldaláról összevetve a két hőtermelő berendezést.

A mai gázkazánok gyakorlatilag kivétel nélkül ún. kondenzációs kazánok. Új épületbe, vagy készülékcsere esetén már csak kondenzációs kazán építhető be. Sajátos okból még eltűrt kivétel a gyűjtőkéményes épületeknél az atmoszférikus (hagyományos „kéményes”) gázkazán. Ez Magyarországon még mindig mintegy 200 ezer lakást érinthet, ezért a piacon vásárolható még atmoszférikus kazán, a legtöbb gyártó tart még a polcon egy-egy típust emiatt. Ez voltaképpen egy eltűrt dolog, de alapvető szabály, hogy új atmoszférikus kazán lakossági szinten nem telepíthető. A gázkazánok – még a legkisebbek is- a mai lakóépületek többségéhez túlméretezettek. A hőtermelők méretezését jellemzően -15 fokos külső hőmérsékletre végzik el, az épület hőveszteségével kell megegyezni a teljesítménynek, illetve tervezési szokás erre némi tartalékot hagyni. Egy gyakori „Kádár kocka” háznál a gyakorlati tapasztalat 16-17 kW teljesítményt tárt fel – szigetelés nélkül. -15 fok már ritkán és rövid ideig jellemző, a szükséges teljesítmény ma már – az épületek szigetelésével egyre inkább -, néhány kW. A gázkazánok többsége mégis 20-24 kW – ennek fő oka, hogy egy zuhanyzó hozzávetőlegesen 10-12l/ perc meleg vizet igényel a komfortos használathoz és egy 14 kW-os kombi kazán kb ezt tudja. A gázkazánok telepíthetők mind radiátoros, mind felületfűtési rendszerekhez egyaránt. Minden gázkazánban szó szerint valódi lánggal tűz ég, az elégetés módja különbözik csupán. A kondenzációs kazánok esetén olyan relatív alacsony égési teljesítmény valósul meg, ami 60 foknál alacsonyabb füstgáz keletkezéséhez vezet. A levegőből származó vízpára az égés folyamán lecsapódik – hőt ad le, ez a hő hozzáadódik a égés során keletkezet hőenergiához, illetve a 60 fokos füstgáz eldobott hulladék energiája alacsony. Az atmoszférikus kazánoknál a füstgáz mintegy 200 Celsius fokos, nincs kondenzációs hőnyereség és jelentős a kéményen át távozó hőenergia mennyisége.

A hőszivattyúk tervezési-működési logikája egészen más. A fizikai alap az ún. hűtőkör, amely működése során egy hűtőközeg (köznyelvben hűtőgáz) állapotváltozásai során, vagyis folyadékból gáz, gázból folyadékká válásakor hőt vesz fel illetve hőt ad le. Ugye mindenki emlékszik a fizika óráról arra a rejtélyes mondatra, hogy a „párolgás hőelvonással jár”? Ez történik a hőszivattyú egyik hőcserélőjében (elpárologtató), miközben a másikban (kondenzátor) lecsapódik ez a gáz és folyadékká válva leadja a párolgás helyén felvett hőenergiát. Sem a párologtatás, sem a folyadékká válás nem tökéletesen megy végbe, illetve a folyamatot egy kompresszor működése tartja életbe. A hűtőközeg keringését újbóli folyadékká válását egy kompresszor kényszeríti ki, működésével összesűríti a gázt, amely a nyomás növekedésének hatására válik folyadékká, majd az elpárologtatóban a hirtelen rendelkezésre álló térfogat növekedése okán nyomást veszít és elpárolog. A folyamatban egyebek mellett fontos szerepe van a hűtőközeg típusának, mennyiségének. A kompresszor elektromos energiával működik, a berendezés pedig hőenergiát hoz létre. Attól függően, hogy a kültérben levő hőcserélőben párologtatás vagy kondenzáció zajlik, a berendezés hűt vagy fűt. Még mindig sok olyan véleményt hallani, hogy „én nem hiszek a hőszivattyúban”, vagy pedig „kamu az egész mindenki tudja, hogy semmiből nem lesz valami”… A hőszivattyú működik, ez tudományos és sokszor a gyakorlatban is bizonyított tény, erről alaposabban szó lesz később. A hőszivattyúkat a legutóbbi típusokig elsődlegesen felületfűtésekhez tervezték. A hőszivattyú gazdaságos működése két tényezőtől függ: milyen a külső hőmérséklet és milyen „előremenő” hőmérsékletet kívánunk előállítani vele. Az, hogy a működés során elhasznált elektromos energiával (kW) a fent leírt fizikai folyamat segítségével mennyi hőenergiát termel, a hőszivattyú legfontosabb tulajdonsága teljesítmény után, ez az ún. „jósági fok”, közismerten COP. Ez a szám egyszerűen azt mutatja meg, hogy egy egység elektromos energia felhasználásával hány egység hőenergia keletkezik. Minél hidegebb van kívül vagy minél melegebb az előállított hőmérséklet, ez a COP szám egyre rosszabb. A hőszivattyúk zöme teljesen működőképes -15-20 fok külső hőmérsékletnél is, de már nagyon rossz jósági fokkal. A hőszivattyúkat sokkal kisebb leadott teljesítményre tervezik, mint a gázkazánokat. A hőszivattyúk kültéri egységének elhelyezése igen fontos kérdés, mivel akár olyan zajos lehet a működése, ami a környék többi lakójának már nem tolerálható.

A fentiekből egyenesen következik, hogy a hőtermelő a fűtési rendszerünk motorja és kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy a fűtési rendszer-épület sajátosságainak melyik megoldás felel meg inkább. Mindig két fő szempont van: műszaki és gazdaságossági. A gázkazánok esetén a gázellátás megoldása és az égéstermék elvezető kérdése a két legfontosabb külső tényező, mivel viszonylag kis helyre telepíthető maga a készülék a legtöbb, akár nagyon régi, nyitott rendszerű fűtési hálózatra is van gázkazános megoldás. Amennyiben az ingatlanon megoldott a gázellátás és a füstgáz elvezető (kémény) relatív röviden, egyszerűen megoldható, egy gázkazán telepítése (2024-ben) hozzávetőlegesen 1-1,5 millió ft közötti összeg lehet mindennel együtt. Telepítése jellemzően egy-két napos feladat. Ennyi pénzért megoldja a használati meleg vizet is. Ha az ingatlanon nincs gáz, az bizony jelentősen módosítja a felállást, mert sok-sok hónap, mire a gázszolgáltató gázcsonkot telepít az ingatlanra, illetve a belső fogyasztói hálózat kiépítése is költség, számoljunk az egyszerűség kedvéért 500 ezer Ft-al, vagyis 1,5 – 2 mill ft között komplett megoldást kapunk – ez a szám magára a hőtermelőre, de nem a teljes fűtési rendszerre vonatkozik.

A hőszivattyú esetén a kérdés összetettebb. A hőszivattyúkban (alapvetően az olyan készülékekről beszélünk, amelyek vizet melegítenek fel, vagyis levegő -víz, vagy víz-víz hőszivattyúk) mindig van egy, a fűtési vizet keringető szivattyú, amely a gázkazánokhoz képest többszörös tömegárammal működik (10-20 l iter/perc kontra 50-70 l/p). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jóval nagyobb cső keresztmetszetekkel kell szerelni illetve a meglevő fűtési rendszerben levő „koszokat” sokkal jobban mozgatja és ezekre a koszokra a hőszivattyú belső keringető szivattyúja és lemezes hőcserélője roppant érzékeny, ezeket komolyan védeni kell – ezért a fűtési rendszerekhez való illesztése összetettebb felarat. A gyakoribb levegő-víz hőszivattyúkat sokkal egyszerűbb telepíteni, de van egy zajforrást jelentő kültéri egységük. A víz-víz hőszivattyúk mindig csendesek, soha nem zavarnak senkit és nagyon magas jósági fokkal üzemelnek, de működésükhöz kutak (legalább kettő) fúrására, vagy több száz m2 ún. „talajkollektor” telepítésére van szükség – könnyű belátni, hogy sok helyen erre műszaki lehetőség sincs, illetve a gazdasági szempont sem melléken. Önmagában akár 5 millió ft-os nagyságrend a víz-víz hőszivattyú számára a külső vizes hőcsere lehetőségének megoldása, ezért ez a típus kevéssé elterjedt. A továbbiakban ezért elsősorban a levegő-víz hőszivattyúkról beszélünk. A hőszivattyúnak nem kell kémény, de vannak olyan épületek – pl társasházak nagyvárosi övezetekben, vagy éppen panel lakások, stb- ahol a hőszivattyú kültéri egységének elhelyezése végeredményben nem megoldható. Egyrészt homlokzatra nem szerelhető, másrészt ez nem egy klímaberendezés, amely évi néhány hetes működéssel megy, hanem egy folyamatos üzemre tervezett eszköz, ami állandóan borzolja a többi lakó komfortját is. A hőszivattyúnak szüksége van nem kevés elektromos energiára, vagyis meg kell vizsgálni, az épület elektromos hálózata megfelelő-e ehhez. A hőszivattyúkat folyamatos üzemre tervezik relatív sokkal kisebb teljesítménnyel, mint a gázkazánokat. Ennek oka és következménye egyben, hogy az épület hőmérséklet tartására optimalizált eszközök, nincs bennük jelentős többlet teljesítmény (külön írást ér meg, miért nem okos dolog „túltervezni” egy hőszivattyú). A fizikai sokszor egyszerű – egy 8 kW teljesítményű höszivattyú kb 2-2,5 kWh felvett elektromos árammal fog ketyegni éve átlagban (COP 3-4 között), de a 8 kW csak 3 liter (kontra gázkazán 24 kW – 12 l) használati meleg vizet gyárt percenként (ez nem egészen így van, de az is külön mese…), vagyis „átfolyós” HMV üzemre alkalmatlan. Amennyiben használati meleg vizet szeretnénk tőlük, kell egy tároló tartály, amelyet úgy kell méretezni, hogy kb napi mennyiségre elegendő legyen, hogy a hőszivattyúnak legyen ideje azt felmelegíteni. A hőszivattyúk működéséhez a „belső” oldalon mindig szükség van olyan hőtároló képességű víz mennyiségre, amely elegendő a hőszivattyú számára a leolvasztáshoz (kültéri egység 0 fok környékén jegesedik). Ez jellemzően egy puffer tartály, nem egyenlő a korábban tárgyalt HMV tartállyal. Mindezekhez nem kevés hely kell a hőszivattyú belső berendezéseit tekintve. A katalógusokban csoda szépen festenek a konyhaszekrény sorába beállított beltéri egységek, miközben elegánsan elfeledkeznek a szükséges csövek, tartályok, csapok, másodlagos szivattyúk helyigényéről. A hőszivattyúk eleddig elsősorban felületfűtésekkel érezték jól magukat (és kímélték a tulajdonos pénztárcáját). Ma már egészen megbízható kínai gyártmányú készülékek is kaphatók kedvező áron, míg a kínálat igényesebb készülékei akár háromszor annyiba is kerülhetnek. Nagyságrendileg 1,5 és 4 millió ft között kaphatunk egy családi házhoz megfelelő hőszivattyút, de annak rendszerbe telepítése további 1-2 milló ft is lehet. Vagyis egy gázkazánhoz képest 2-2,5-ös a beruházás pénzügyi szorzója.

Jól látható, hogy csupán a hőtermelő berendezés tekintetében akár 1-5 millió ft közötti két szélsőséges érték adódhat. Kis hazánkban a szellemi szolgáltatás afféle úri huncutság, amire nem szeretünk költeni, de ebben az esetben feltétlenül felmerül az épületgépészeti tervezés szükségessége. Szakmai és jogi szempontból azt kellene mondanunk, hogy kivitelezési munkát csak tervek alapján lehet megfelelően végezni. A valóság az, hogy egy meglevő fűtési rendszer átalakítása esetén szinte soha nincsenek tervek, de az új építésű, csak bejelentés köteles lakóházak tekintetében is legtöbb esetben csupán egy gépész műszaki leírás áll rendelkezésre, ami kb olyan szintű, hogy „igen, persze, lesz fűtés, a házban…. hogy mi? igen, hőszivattyú lesz meg padlófűtés” és következik fél oldal magyar szabvány felsorolása. Kedves Tulajdonosok! Sokan hiszik, hogy nem kell tervezés, de ha ezek alapján nekilát egy kivitelező és szerel valamit, akkor gyakorlatilag a kivitelező tervez. Aztán ha „okosba” megy a dolog, akkor még jogi nyoma és kevés lesz a felelősségnek. Egy gázkazánnál (sok hibás szerelés miatt tönkrement készüléket látni, amire aztán megvonja a vállát a kivitelező és közli, hogy ezek ennyit bírnak – de ez nagyon sok esetben nem igaz) akár „csak” néhány százezer ft a kár, de hőszivattyúnál gyorsan lesz milliós. A kivitelező cégek szakmai kompetenciái széles skálán mozognak. Egyszerű, 60 m2 földszint, csak padlófűtés, nincs használati meleg víz példa esetén néhány ökölszabály alapján kicsire redukálódik a tévedés esélye, de egy kicsit összetettebb igény és műszaki feladat esetén már könnyű hibázni nem aprópénzre megy a játék. Éppen ezért lenne fontos, hogy a tulajdonosok felismerjék: a jó tervezésre költött néhány százezer ft már a kivitelezésnél megtérülhet. Egyrészt nem költenek el rosszul 5 millió ft-ot, másrészt a felelősségi körök sokkal tisztábbak. A hőszivattyúk sajátos műszaki logikája sajnos sok kivitelező számára is csak korlátozottan ismert, a tulajdonosoknak érthetően még kevésbé.

A választás utolsó nagyobb kérdése a működtetési költségek. Ezzel kapcsolatban sok okosságot láttam már leírva és manapság aki nagyon el akar adni valamit, ahhoz elég sok számot tud a papírra vésni. Ami biztos: az épület hőigénye éves szinten kWh tekintetében kb. mindegy, hogy azt gázkazánból vagy hőszivattyúból toljuk bele. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki 19 fokon is működik, de sok lakásban még mindig 22-23 fok a komfort igény. De azonos feltételek esetén a gázkazán és a hőszivattyú éves szinten kb azonos hőenergiát fog betolni a fűtési rendszerbe, aminek lehet számolgatni a bekerülési költségét, de ez időről időre változni fog és szinte kizárt, hogy a készülékek életciklusára nézve lehessen igazán felelős számítást tenni, hogy a gáz vagy áram lesz drágább… Sokak gondolataiban a hőszivattyú és a napelem pavlovi reflexként kötődik össze, ami talán az éves szaldo elszámolásnál még működhet is (persze további milliókat befektetve), de más esetekben a napelem főként akkor termel, amikor nem fűtünk… tehát az energia költségét közelítőleg ki lehet számítani. Legegyszerűbben vagy korábbi gázfogyasztásból, vagy korrekt energetikai tanúsítványból számítható. A hőszivattyúk esetén felmerül a H tarifa, amely ugyan szintén beruházást jelent, azonban – a jelenleg ismert számokkal- sokat javít a matematikán. Külön történet a gáz-hőszivattyú hibrid rendszer. Egy másik posztban teszek majd ki erre vonatkozó számítást azzal a kitétellel, hogy gyakorlatilag kizárt sok évre számolni, az energiaárak potenciális változása miatt. A működtetési költségek jelentős részét teheti ki a karbantartás-javítás. Ennek összegét még nehezebb becsülni, alapvető információkkal viszont tisztában lehetünk. A (kondenzációs) gázkazánok mostoha körülmények között működnek. Tüzet égetünk bennük, eközben az égéstérbe visszacsorgatunk 4,5 pH kémhatású gyenge savat. Igen, ez a kondenzációs folyadék, ettől kondenzációs a kazán – ez ugyan nem tömény sósav, de azért nem rózsavíz, és hát ezt nem sok anyag bírja ki tartósan a savban főzést. A fűtési víz oldalon különböző fémek (csövek rézből, radiátorok, tartályok vasból, esetleg alumíniumból) és kemény, vagyis jelentős sótartalmú víz. Most akkor jöjjön a kémia ötperc: van tehát elektrolitunk (a folyadék) és ezzel kapcsolatban különböző elektrokémiai potenciálú fémek. ALU= 1,67V, Vas = -0,44V, vörösréz = +1,35V. Tehát rézcső és vasradiátor esetén van kb 1V-os galvánelemünk, elég sok vízzel és sóval, szóval jó sokáig tud működni. Az történik, hogy a rézionok elindulnak és igyekeznek átmenni a vason… a végeredmény vasiszappal teli fűtővíz, ami a modern fűtőberendezésekre gyilkos lehet. A fentiek miatt a kazánok karbantartási igénye jelentős. A hőszivattyú esetén maga a készülék kevéssé karbantartás igényes, de ami körülötte van (fűtési rendszer, elektromos rendszer) nagyon is. Egy gázkazán esetén pl. túláram miatt gyakran füstölnek el vezérlő elektronikák, ami százezres nagyságrendű költség. Ugyanez hőszivattyúnál akár 3-500 ezer ft. A hőszivattyúk meglehetősen kiforrott készülékek, megfelelő telepítési és karbantartás esetén 50 ezer órát meghaladó élettartammal bírnak. A következtetés, hogy sajnos egy drága, összetett rendszer több meghibásodást produkálhat. A vaskályha karbantartási költsége annyi volt, hogy néhány évente vízüveggel meg samott porral kijavították a belső hibákat, oszt száz évig ment. Ez is egy lehetőség, de ennyire karbantartást nem igénylő, el nem romló fűtési rendszer talán már nincs. Esetleg a tisztán elektromos…

Verdikt nincs, szándékosan. Ugyanis a fent leírtak ökölszabályok, támpontok. A valóságban minden épület valamennyire egyedi, vagyis a döntés előtt meg kell vizsgálni adottságokat, lehetőségeket. Ebben tudunk segíteni.